Elég sok rémtörténet terjeng a terepről. Utikalauzok, hivatalos utazási oldalak, kormányportálok, amúgy angol-szászosan: "én megmondtam előre" rendszerben a lehető legrosszabb képet festik az országokról, ahová általában igyekszünk. Egyrészt, hogy ha baj van akkor ne őket hibáztassák, másrészt hogy az utazónak nehogy megforduljon a fejében, hogy nélkülük is lehet utazni (kedvenc történetem lásd alul).

Aztán it vannak még a mindenféle nyitott és zárt forráskódú médiák, amelyek szenzációkból élnének ugye! (mint például ez a szenzációs blog itt, NI!) Miközben a célország általában sokkal biztonságosabb, az emberek sokkal kedvesebbek, barátságosabbak és nem akarnak úton-útfélen erőszakkal elválasztani pénzes-zsákunktól. Persze az elővigyázatosság nem árt.

Íme a mi biztonsági-bölcsességeink, amit most gyorsan megosztunk veletek. Mukodokepesnek tunnek, mert ezidaig a legnagyobb bukasunk 5 dollar volt amit a Quitoi buszon magat kalauznak kiado uriember konyvelhetett el maganak a rovasunkra. Mentsegunkre szolgaljon ez volt elso napunk es eppen nagyon jet-lag-esek voltunk. (No persze ehhez az is hozzátartozik, hogy nem szoktunk éjszakai mulatókban hajnalig táncolni, inkább a vadon rengetegjeiben birkózunk!)

Dokument jeszty:

Jó ha az ember elutazás előt az összes iratát (útlevél, vízumok, oltási könyv, repjegy, biztosítások) bescanneli és egyéb dolgokkal együtt (fontos térkép, címek, kártyaletiltó telefonszámok) felteszi az internetre (értelemszerűen csak általa elérhető helyre). Vagy a saját weboldalának egy kitalálhatatlan nevű könyvtárába, vagy pl a Google dokumentumkezelőjébe. De akár el is küldheti magának levélben. Just in case :-)

És persze minden doksiból néhány fénymásolat: útlevélről, vízumról, sárgakönyvről. Sőt ha van egy lejárt útlevele azt is magával viheti, hogyha nagyon ragaszkodnak a szálláson vagy a motorbérlésnél egy útlevél-záloghoz azt otthagyja (csak nem veszik észre hogy ki van lukasztva).

Ide a lóvét kezemben a slukker:

No mi alapvetően készpénzre specializálódtunk. (Automátéra bízni magunkat terepen, brrrrr!!!) Szépen sorjában szétosztjuk egymás között felszínre, mélybe, kistáskába és nagyba mindenhova egységesen elosztva és ezzel csökkentve a kockázatot. Remek búvóhely, bár néha kicsit kényelmetlen és viszket, az ing alatti övtáska, a lábszárra szerelhető vádlizsák és egyéb előttetek sem felfedentő rejtekhelyek. Vészt persze csak városban várunk. A terepen és a falukban nem számítunk rajtaütésekre. Sokszor kérdezik: "És nem féltek az erdőben?". Erre csak Kis János barátunkat tudom intézni (a lényegét): "Az erdőben nem félek a legkevésbé!". Mély bölcsesség, a városoktól távol élő emberek a világ majd minden táján barátságosak, békések, haramiák csak a városokban vannak. Gondolj csak bele, ki az a gazember aki hétszámra ül egy istenhátamügötti helyen és arra vár, hogy valami préda felbukkanjon. Ha akadna ilyen looser a sok magányos nézelődésben átnemesedne a lelke és legfeljebb egy imamalmot akarna rádsóni amit várakozás közben faragott.

A másik trükk, a "csali-pénztárca". Ez nálunk egy övtáskára szerelhető cipzározható tok (asszem valami régivágású fényképezőgép-memóriatartó az illető), amit mindig feltöltünk a belső raktárakból. A csali tökéletesítés mintaképe, ha közepesen feltűnő helyen viseljük, benne egy kisebb, még hihető, se nem kevés-se nem sok összeggel és egy-két lejárt bankkártyával. Ha akarnak lopni erre hajtsanak rá. Persze azt úgysem hiszik el, hogy minden pénzünk ebbe van, de azt talán igen, hogy az adott pillanatban több nincs nálunk! (No persze a buszjegyre, börekre való meg úgyis nadrágzsebben van!)

Panta rei:

Mivel Herakleitosz szerint minden folyik (mozog) ezért mozdítható is. Úgyhogy érdemes ha az ember visz magával néhány apró lakatot meg láncot. Nem kell masszív, elég, ha arra jó, hogy a busz tetejéről vagy mellőled a földről, miközben alszol el ne vigyék a zsákot. Lánc helyett én könnyű rozsdamentes sodronyból csináltam a két végén szemmel ellátott 1.5m es rögzítődrótot. A zsákokra még varrtam egy masszív tokot: víz és serény kezeket állót (elsősorban a dél ameriaki túrára, legfőképpen azért, hogy Bogotában nehogy belerakjanak valamit).

ezek a szerkók tehát már rendelkezésre állnak. Ezt csak leemeljük a polcról karácsony éjszakáján...

Úgy megnőttek mostanában a fák.

Kedvenc történetünk a Kakadoo Nemzeti Parkban játszódott. Itt mi boldogan lébecoltunk a bozótosban és mocsarakban és néztük hogyan hajtják ostorral a szerencsétlen túristákat. Ha valaki befizet egy ilyen túrára akkor szó szerint a lába nem éri a földet. Megérkezik repülővel, behajtják egy buszba ami elviszi a szállodáig a műpálmafák közé. Innen kiviszik őket busszal a 600!!! méterre levő kikötőbe, ahol beszállnak a sétahajóba. Ugyanez visszafele. Szemtanúi voltunk amikor az egyik "utazó" megpróbált olajra lépni, azaz a 600 métert gyalog szerette volna megtenni a naplementében a szállodáig. Azért odaszólt a pásztorának, hogy akkor ő most gyalogolna. A válasz az volt, hogy nem tanácsolják: " mert mostanában úgy megnőttek a fák". Ettől a maradék bátorsága is elszállt és beállt bégetni.