No ilyen tiszta volt az ingünk, ezt pl. nem dobtuk ki

Először is a legtanulságosabbal kezdem. Mit vittünk feleslegesen.

• Mivel mindenhol lehetett vizet kapni és sajna terep nem volt sok, felesleges volt magunkkal vinni a vízszűrőnket.
• A beharangozott piócákkal sem találkoztunk. Nekem nagy igyekezettel 2 darabot sikerült begyűjtenem egy hosszas fűben döglés után. Szóval a sok cuccos amit ellenük vittünk nem kellett. Így az út vége fele kihajítottuk a spriccflaskát és hát hiába cipeltük a nagy gonddal megvarrt piócazoknit. Sebaj, gyorsan rátukmáltam egy szintén trópusokra induló ismerősre tesztelje ő. Remélem ő eljut piócás helyre, mert az jó!
• Szúnyog ügyben is kicsit túlbiztosítottunk. A szúnyogháló 4-5 szálláson azért jól jött, de alapjában nem kellett, mert nemigen találkoztunk szúnyoggal és így 1 héttel hazaérkezésünk után még nem tört ki rajtunk Dengue láz vagy Malária. Fejhálóra, ipari fokozatú szúnyogriasztóra és ruhaimpregnálóra sem volt szükségünk. Egy rovarirtó spray jól jött volna, hogy néha szétfújjuk a kószáló szúnyogok ellen a szobában lefekvés előtt, de ezt itthon elfelejtettünk venni, kint meg nem lehetett kapni.
• No aztán a 2 bicska közül az egyiket nem használtuk. Ugyanígy végiglapulta a túrát a két igen dizájnos egybe kanál-villa-kés is.
• Azt majdnem kihagytam, hogy a Lonely Planet tanácsára elvittük magunkkal az állat nehéz és masszív bicikliláncomat is és bár használtuk nem igazán kellett, egyrészt nem nagyon lopnak járművet úgy tűnik, másrészt adnak láncot, igaz nálunk az semmire nem lenne elég, de ott nem harapják el.

Az utolsó héten a mosást kiiktattuk a napirendből. Mivel lepusztult pólókat vittünk magunkkal és  a zokniaink sem kedvelték a porral kevert disznószarban dörgölődzést és az út végére elvástak, szemétbe dobott ruhadarabok csíkját húztuk magunk után. Ez nagyon jól belefért abba a trendbe, hogy zsákjainkat fel kellett készíteni  a sok megvásárolt kacat hazacipelésére.

Vietnami módra, buddha a biciklin

Pl. mivel Buddha teret követelt magának, a világ káprázatának ettől az elemétől nem sikerült megszabadulnia. Repült aztán még egy gagyi szandál, 6 éve szolgáló kishátizsák amit már ausztráliában ott akartam hagyni. Azzal indultunk neki az elején, hogy majd ha melegre érünk Laoszban olcsó Quechua polárjainkat is kihajítjuk és hőn szeretett, ámde a 2001es Iráni túra óta az 5. másfél hónapos túrát kiszolgált és otthon is majdnem folyamatosan bringázáshoz hordott kabátomat is sírba tesszük. De megúszták, mert gyönyörűen cikornyás, ámde kicsit törékeny liánolkat szedtünk az erdőmaradványokban és ezek becsomagolásához nagy mennyiségű töltőanyagra volt szükség.

A veszteséglistán 1 db póló és egy mociról a rossz rögzítés miatt lepottyant bluetoothos GPS szerepelt. Elvileg benne volt a PDAban melyik 200 méteres körben kene keresni a jószágot es a körút végén éppen járhattunk volna arra, de nem voltam rettentően motivált, hogy megkeressem. Kicsit sok időt pocsékoltam amikor ezzel a kütyüvel matattam. Buddha ugye azt mondta, szabadulj meg értékeidtől és vágyaidtól :)

Hosszú utazáson gerincvelői refelxé válik, hogy mikor hány darab zsákja van az embernek és mire kell vigyázni. A reggeleket gyors átcsomagolással kezdtük. Ha buszút vagy cucc nélküli városnézés következett akkor a kis zsákunkba csoportosítottuk ami napközben nem kellett. Ha meg zsákkaé nyomultunk akkor minden abba került. Egy idő után rájöttünk, hogy teljesen felesleges mindenkinek a maga cuccát cipelnie és minden este félig kipakolnia zsákját a motyóját keresve. Az egyik zsák lett a mély feneketlen nyelő amibe a beszerzett kacatokat és begyűjtött terméseket, liánokat pakoltuk, illetve hát csak speciális esetben (vagy sosem, lásd fent) használt dolgokat (gyógyszer, piócazokni, stb). A másik zsálban meg voltak a napi cuccok.