Ma reggel futásra készülődve valaki nekünk jött a lépcsőházban, nem sokkal ezután a Gulyás biciklislámpájával világítottuk be a kapubejáratnál a gödröt, amiből spriccelt a víz: csőtörés! Ilyen se volt még! A hölgy, aki intézkedni látszott, mondta, hogy majd hív egy vizvezetékszerelőt, és elváltunk. Ez 8-kor volt. 11-kor egy ismeretlen hölgy hívott telefonon (Miért pont engem?? Hiszen senkinek nem adtam oda a mobilszámomat! BIG BROTHER is WATCHING ME????), közölte velem, hogy engem fog hívni a szerelőnek, hogy egy randit megbeszéljünk. Vártam és vártam…

Aztán este az ajtó előtt várt a hír: mégsem tudott jönni a szerelő. Talán holnap... Nem túl bíztató! Reggel Attila lement és kinyitotta a csapot, megfürödtünk, újra feltöltöttük a vízkészleteinket, újra elzártuk...
Megint hívtak, megint csak engem. Később kiderült, hogy a szomszéd lakásban például nincs is mobil-lefedettség, tehát őt hiába hívták volna. De valahogy nem juthatott el hozzájuk a hír, hogy Kb. 10 óra körül meg is érkeztek. Elkezdtek dolgozni. A nap folyamán még kb. 4-5-ször hívtak - kitartóan velem akartak beszélni - annak ellenére, hogy az első kérdések után mindig odáig jutottunk, hogy nem nagyon értjük egymást.

Aztán leléptek, persze úgy, hogy a csapot kinyitották volna, úgyhogy volt nagy riadalom újra a házban.

Ez az egész nem is lenne izgalmas, ha nem kapnánk kb. hetente újabb táblázatot a különböző szolgáltatókról (fogorvostól a csótányirtóig), akiket vész esetén azonnal hívni kell/lehet. A franciák, akik a vízvisszaszerzési nagy nap eséjén érkeztek, megnyugtattak: hihetetlen sebességgel érkeztek a szerelők, van, hogy 3-4 napig se jön senki... Hát így élnek ezek a szegény párizsiak