Szeretem a párizsi szemeteseket is. Na jó, nem azért, mert valamilyen szemétgyűjtési kifogással minden nap elrobodnak az ablak alatt. Még december 24-én este is itt járt egy. Inkább azt a hozzáállást szeretem, ami a kocsik oldalán lévő plakátokról kiállt: szemetelni párizsban is ugyanolyan gáz, mint az esőerdőben, vagy a sarkokon. Hmmm. Mostanában olyan divatos a felmelegedésről sírni, a Koppenhágai Csúcsról és az államfők bénázásáról regélni, miközben mi mindent megteszünk, mert szétválogatjuk a szemetet, nem kérünk zacskót a boltban és talán még húst sem eszünk, mert ugye az állattartás mennyivel több energiát fogyaszt, mint a növénytermelés. Tehát saját lelkiismeretünket tisztának tudván, szidhatjuk az esőerdők piszkítóit vagy megrontóit. Pedig tényleg a saját házunk táján kellene körbenéznünk. Riasztgatnak itt a tévében azzal, hogy majd a global warming szörnyen a mi nyakunkba is fog zuhanni, de mégis megy tovább az élet a megszokott módján, nem tudunk változtatni a szokásainkon, mert nem tudjuk, hogy változtatnunk kellene. Jó lenne, valami nagyon szemléletes 1x1-et szerkeszteni. Fele annyi játék is elég. Nyolc-tíz-tizenkét évesen is megy még az autó, nem kell 3 évente lecserélni. Télen csak téli növényeket venni. Kisebb lakásban is el lehet férni. Elég fele annyi ruha is. Mit tudom én. De valahogy érezhetővé, érthetővé tenni, hogy itt és most is lehet (kell?) változtatni, ahhoz, hogy tovább élvezhessük természetes állapotában a földet. Boldog új évet!