Rajongó blog-olvasónk kérésére bármily meglepőnek és újszerűnek is hat a feladat: párizsi képeket kerestünk lassan négy hónapos archívumunkban. A hatodik kerületet választottuk sétánk helyszínéül. A városrész a bohém kicsapongások, művészi orgiák (?) kicsit megpocakosodott, elpolgáriasodott változatát nyújtja. Ahogy az Apollinaire emlékének állított Picasso szobrot leszarják a galambok, úgy veszik semmibe a hatvanas évek társadalmi harcaiban megedződött baloldali értelmiség eszméit a lakberendezési kirakatok, elegáns, affektáló kávézók. Kedvenc példám az éttermi kitelepülésre ez a padsor, ami úgy tesz, mintha mégiscsak székek és asztalok lennének, mintha valóban lehetséges lenne egymás szemébe nézni. Pedig már régen nem ez a fontos. A lényeg, mint mindenütt másutt: az irányítószám! Hogy valamelyik tető-tető-tetőráépítésben, a hatodik emeleti lift nélküli 15 négyzetméteres lakásban lakunk? Nem számít! A cél, hogy csak leugorhassunk valamelyik elegáns kávézóban egy kávéra valami üzleti – lehetőleg dizájn – megbeszélésre. Akkor nekünk áll a világ.