Most végra hogy az idő(járás) és a (szabad)idő is megengedi nekiláttunk, hogy felfedezzük merre lehet túrázni a környéken és a messzeségben.

Jó és rossz tapastalataink vannak. Míg a kirándulóhelyek bőségesek és csodaszépek, sajnos egyértelművé vált hogy miért ebben az országban jutott eszébe Freud-nak az "anal retentív" fogalmát megalkotni. Az osztrákok kicsinyesen ragaszkodnak a magántulajdonukhoz és ezért az országban SEHOL nem szabad túrázás közben megállni és sátrat verni. Csak fizetős kempingben és túristaházban lehet megaludni. Ami egy több napos túrát elág nyomorulttá tesz, mert rontja a hangulatot és nehézzé teszi az életet, hogy autósoktól hemzsgő kempingek után rohangálj miközben túrázol. Még nem látom, hogy pl a többszáz kilomáteres helyi kéktúrába a Nordenalpenwegbe- hogyan lehet így épkézláb módon belekóstolni.

No sebaj, azért nekiláttunk. Először a Johannesbachklam szurdokát látogatuk meg, rátéve még egy kis lapáttal a hurokra.

A túra még egy szőrösszívű magas igényű biológus igányeit is kiegészítette, mert szép vegyes erdők virítottak a nagy dilúviumok után. Tarvágásnak nyomát se láttuk (itt), bár a mygarországra jellemző erdészeti rémálom feketefenyő szőnyegbomnbázásokból itt is volt a hegylábakon. De valamiért (vélem a hidegebb és hűvösebb klíma miatt) errefelé a feketefenyő erdők nem halott sivatagok, hanem zöldül az aljuk és egészen használhatóan néznek ki. Ennek oka az lehet, hogy szemmel láthatólag nem tudnak újulni, nem látni felnövekvő feketefenyó csemetéket. Gondolom ez is a hűvös nedves miatt van. Az újulat lucfenyőből áll.

A túra felénél megérkeztünk a fiúknak beígért hüttébe. Sajnos szomorúak voltak, mert junkfood nem volt csak igazi jó osztrák paraszt kaja. Véreshurka, szalonna, stb. Sőt még sör se volt csak valami, bornak nem, hanem Must-nak nevezett erjesztett cucc. Hát nem csoda, hogy nem merték bornak hívni, mert olyan savanyú volt a festéket is leszedné. De azért fröccsnek jól esett.

És akkor még néhány kép: